HTML

Sokökör

Mindennapi hülyeségünk add meg nékünk, miképpen mi is megadjuk a hozzánk látogatóknak.

Friss topikok

Linkblog

valami

2009.03.27. 23:06 sokökör

Megvan Magyarország új miniszterelnöke!

Címkék: politika választás mszp gyurcsány hülyeség miniszterelnök

Kiderült végre a nagy titok. Betonbiztos forrásból, csak ma, csak neked!

 

Előrehozott választás helyett, utólagos fárasztás – adta ki a jelszót Ferenc, aki a nép egyszerű fiaként indult, majd az MSZP megmondóembereként könyökölt, hogy végül a párt (és népünk) első számú főatyaúristenévé avanzsálhasson. A párt meg a „ha már hülyék vagyunk, legyünk kollektíve azok” elv mentén vastapssal jutalmazta. És egyébként igaza van Ferencnek, mert a legutóbbi, egy maszekcég által összefércelt ötletbörzéjével színesített nemzetközi hakniján még csak fél Európa szemében vált közröhej tárgyává a magyar kormány, ideje volt hát belehúzni kicsit. Kitalálta hát ezt a háttérbelépős, majdnem kormányváltós bulit, egy függöny mögül távirányítható új miniszterelnökkel. Az ötlet jó volt, csak egy miniszterelnök kellene hozzá. Mondjuk sok barom van az országban, de úgy látszik, ekkorát azért nehéz találni. Nem is igazán jön össze. Olyannyira nem, hogy mára már ez a keresgélés is, mint annyi más az utóbbi években, önmaga paródiájává fajult. Akit jelölnének az nem vállalja, aki vállalná azt nem jelölik, aki értene hozzá az meg majd hülye lenne elvállalni.

Na most miután sem a padláson, sem a pincében nem találtak már új jelöltet (a kéményseprő melegebb éghajlatra küldte őket, a takarítónő meg harsány röhögésbe tört ki mikor felkérték), ráadásul a régi TSZ elnökök közül sincs vállalkozó kedvű csúcsvezető, úgy döntöttek, a nép egyszerű fiai közül jöjjön a megváltó.

Nagy örömmel jelentjük, hogy a Sokökör Politikai Kutatócsoportjának (SPK), „Kiszivárogtató Dezső” fedőnéven az MSZP-be épült titkos ügynöke az imént értesített minket, megvan az új miniszterelnök! Ma délutánra már csak hárman voltak versenyben a megtisztelő címért. Komoly mérlegelés után, a jelöltek magas szakmai előéletét kielemezve, szoros befutóval ugyan, de meglett a végső döntés.

 

Az első jelölt Polgár Jenő volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jenő 100.000 Ft fellépti díjat szabott meg, valamint a repedezett mennyezet kijavítását. A küldöttek a fejüket csóválták, a szűkös költségvetés erre már nem igen ad lehetőséget. És persze Jenő jelmondata is komoly megrökönyödést keltett az MSZP soraiban. „Jobb veled a világ!” Miért jobb ugye? Miért is nem bal? Lehet, hogy ez valójában a FIDESZ beépített embere? Szóval Jenő ment a levesbe...

 

Versenyben volt még, szinte az utolsó pillanatig, Matíz papa is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lányát példamutatóan erkölcsös neveltetésben részesítő Matiz papa, megfelelő családi háttérrel, példás gazdálkodással és európai hírnévvel rendelkezik, így az MSZP szemében megfelelőnek látszott a feladatra. Hajszál híján ő lett az új miniszterelnök, de az utolsó pillanatban mégis túl könnyűnek találtatott. Nem tartják elég keménykezűnek.

 

 

És így a végső befutó Dr. Szalacsi lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Szalacsi szerint Ferenc jó munkás ember, Ferenc jobbkeze, Ildikó pedig iskolatársa volt.

Önmagában már ez is elég lett volna a megválasztásához, de mint arról a jelmondata is tanúskodik, ő valóban elég keménykezűen hajtja majd végre a megszorításokat...

 

Néhány vélemény a végére frenetikus sikert hozó gyűlésről:

 

Lendvai Ildikó (vigyorka):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Igazából nekünk tök mindegy volt, hogy ki, csak vállalja már el valaki végre. A lényeg, hogy ne legyenek előrehozott választások! Ugyanis az szerintünk nem lenne demokratikus. Sokan hazudják, hogy demokratikus lenne, ha a nép döntene, de nem az! Ezt csak a fasiszták mondják.”

 

Gyurcsány Ferenc (kisMünchausen):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt...”

 

Szóval drága barátaim mindenki megnyugodhat, nehéz szülés volt, de sikerült! Végre elkezdődhet a munka, végre elkezdődhet a válságkezelés is! Öröm ez mindannyiunknak, elkerültük az előrehozott választást! Ma 2010. Február 27.-én végre kimondhatjuk, megvan az új miniszterelnök! Illetve még csak jelölt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sokokor.blog.hu/api/trackback/id/tr151030259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

respecta /01 2009.03.28. 08:39:46

Ma elhatároztam (mivel szülinapos vagyok), hogy csak pihenni fogok azért is, meg miért ne!
Szóval mindent, ami mentálisan megzavarhatna meg fizikailag kimerítene, ha nem önként vállalnám - hessegetem magamtól. Leginkább "politikailag" gondoltam erre azért is!
No, de itt van ez az egész...amit valamiért mégis befogadtam.
Talán, mert igazán jókedvre derített. Nekem tetszett! Kösz' érte!

sokökör · http://sokokor.blog.hu 2009.03.28. 09:37:06

Akkor mindenek előtt boldog születésnapot! :)
Örülök ha jókedvre derített, ez lenne ugyanis a célja ennek a blognak. Azoknak akik reggelre kelve benéznek majd eztán, némi mosolyt csempészni az orcájára.
Annak ellenére, hogy az első bejegyzés talán mást sugall, nem sokat fogunk politizálni. Ez csak úgy jött most.

respecta /01 2009.03.28. 11:02:58

@sokökör:
Köszönöm!
Célod pedig igen nemes, nagy szükség van rá!
Ha már az első és megengeded: talán nem tűnök trendinek (nekem jó így), de reménykedem, hogy marad a kellemes, élvezhető stílus és hangnem is. Erre is van igény. Szerintem.
Szép napot és sok sikert!

sokökör · http://sokokor.blog.hu 2009.03.28. 12:29:15

Mindenképp marad a könnyen emészthető, nem túl durva vagy éppen trágár stílus. Arra is van igény, van is belőle máshol, meg erre is. Szerintem. :)

respecta /01 2009.03.28. 12:47:16

Látod, telik az embergyerekefelett az idő...tegnaphoz képest egy év+!
"Nálad a pont"-ahogy írni szokták. Igazad van.